Elmaradt a földcsuszamlás - Bulldózer: Utolsó dal

Lassan járj…! Úgy tűnik, saját maguk ragaszkodtak leginkább e bölcs tanácshoz, amitől 1994-es albumuk címét is kölcsönözték. Közben tizenöt év elteltével felnőtt egy új generáció; ők a rock „Nagy Öregjeivel” akár együtt is hallgathatják a frissen megjelent Bulldózer Utolsó dalát, melyről pontosan tudható, hogy semmilyen értelemben nem utolsó…

...Semmilyen értelemben nem utolsó, hiszen az album címadója mindjárt nyitótételként ront ránk a hangszórókból, ráadásul a lemez legerősebbjeként. A hardrock legismertebb jegyeit magán hordozó Utolsó dal és tizenkét társa egyenletes színvonalon hozza mindazt, ami a Bulldózer képzett, tehetséges muzsikusaitól méltán elvárható. Ahogyan kiemelkedő, ún. slágervárományos alkotással, (kivételt képez a már bejáratott Nagy test, nagy élvezet) úgy töltelék nótával sem találkozunk a lemezen.

A kiadvány zenei struktúráját három fő pillér alkotja. A Pálmai Zoltán dobos és Szabó Jusztin basszusgitáros által hozott markáns, kőkemény alapokra épülnek Jankai Béla ’70-es, ’80-as éveket idéző Moog-szintetizátor témái, valamint jellegzetesen vastag Hammond-szőnyeg harmóniái, esetenként szólói, mintegy ellentételezve Jülek Tamás klasszikus megszólalású gitársoundját.

Míg előbbi virtuóz billentyűjátékát a Prognózistól kezdve több bandában is megcsodálhattuk, addig Tamás neve aligha csenghet ismerősen az átlag zenehallgató előtt. Fiatal kora ellenére nem a ma divatos, „tekerős”, lélektelen virgák híve; precízen kidolgozott Fender Stratocaster szólói empatikusan adják vissza a hardrock hőskorának hamisítatlan feelingjét. Mindehhez hozzáadódnak - Demeter György és Demeter Tamás énekeseket segítendő - a többszólamú vokállal megerősített refrének.

A melodikus rock meghatározó stílusjegyeit sikeresen átmentő és továbbvivő Bulldózerről - úgy dallamvezetésben, mint szövegvilágában - nem mondható el, hogy földcsuszamlásszerű dolgokat hozott volna 2009-es lemezén. Viszont ettől sokkal fontosabb momentumokat fedezhet fel a figyelmes hallgató: nem kevesebbet, mint a műfaj iránt érzett feltétlen tiszteletet és a vele párosult zenei alázatot, mely szinte tapinthatóan végigvonul az egész albumon.

– Hegedűs István –

[2009.03.09.]