Jön a Bulldózer! Előtte rockerek lepik el a Művelődési Központot
A Ferencvárosi Művelődési Központban tartandó koncerttel egyidőben lát napvilágot a Bulldózer második albuma. A 12 + 1 szerzemény a klasszikus rock nyomdokain járva tárja elénk a megdönthetetlen bizonyítékot - bár a globális trendek mást mutatnak -, miszerint kár lenne a műfaj felett végérvényesen meghúzni a vészharangot. A zenekar billentyűse, egyik zeneszerzője, Jankai Béla avatott be bennünket az Utolsó dal album előkészületi- és háttérmunkálataiba.
– A ’90-es években két nagylemeznyi anyagot is összerakott a Bulldózer, de végül csak az egyik született meg CD formájában. A friss albumon találkozhatunk-e az egykori, fiókban maradt dallamok valamelyikével?
– Jó kérdés, erre Demeter Gyuri tudna igazán válaszolni. Legjobb tudomásom szerint átkerültek bizonyos szerzemények az új lemezre, ha jobban odafigyelünk, a hangzásból is kiderül. Persze nyilvánvalóan a mai technikai- és művészeti követelményeknek megfelelően szólalnak meg, de a stílus pl. a Kisember c. nótánál is tetten érhető. A tizenkét Bulldózer dalból nyolcat újonnan írtunk.
– Miért pont az Utolsó dalt választottátok a lemez címadójának?
– Első körben még „Az” utolsó dal lett volna, de hogy elkerüljük a pejoratív értelmezést, a névelőt elhagytuk. Érdekesség, hogy mindjárt első számként hallható a lemezen. A rockzene egyfajta sajátosságaként e szerzemény is takar valami mondanivalót, kifejt bizonyos érzést. Figyelmesen hallgatva kiderül, hogy valójában nem utolsó dalról van szó, hanem egy eseményre való utalásról. Ezek után lehet értelmezni – és megszeretni.
– A lemezt hallgatva úgy tűnik, hogy egészében véve kiegyensúlyozottan oszlanak meg a szerepek a billentyű- és gitárszólók, szólamok között. E koncepció szellemében a zeneszerzők között is érvényesült a demokrácia?
– Természetesen. A dalok többségét Gyuri írta (Demeter György – a szerk.), kettőt Jülek Tomi, nekem négy szerzeményem került föl a lemezre. A rock-műfaj sajátossága, hogy általában a gitárosok, billentyűsök veszik ki jobban a részüket a komponálásból. A megformálás, a hangszerelés viszont abszolút csapatmunka – tehát az emlegetett demokrácia működik nálunk.
– A dalszövegek, bár nem akarják megváltani a világot, de nagyon is igényes tartalommal közvetítik a mondanivalót. Ki a felelős a versekért?
– Valamennyi szám szövege Demeter Gyuri nevéhez kötődik; kivétel a tizenharmadikként felkerült egykori XL Sisters siker, a Nagy test, nagy élvezet, melyet annak idején Vértes Attila írt.
– Valamelyik kiadó felvállalta a zeneanyag gondozását, vagy magánkiadásban kerül forgalomba?
– A kiadók jelenlegi helyzetét ismerve, nem is nagyon próbálkoztunk a rajtuk keresztül történő megjelentetéssel. A külföldi tulajdonban lévő nagyobb cégeket olyan szigorú előírások kötik – legalábbis a hazai kiadványok tekintetében -, hogy tudtuk: képtelenség megfelelni az ő kritériumaiknak. Ilyen módon a saját gyermekünket magunknak kell fölvállalni, testvériesen osztozva a felmerülő költségeken. Persze akadnak barátaink és támogatóink is, nélkülük mindez sokkal nehezebben ment volna. A terjesztéshez pedig megfelelő reklámra lesz szükség.
– Mennyi idő alatt sikerült tető alá hozni a projectet?
– Szerettünk volna szakítani az elmúlt évek gyakorlatával, miszerint egy computeren, virtuális hangszerekkel lemodellezzük a körülbelüli hangzást; majd ennek megfelelően mindenki egyénileg tanulja meg a rá vonatkozó részeket. Ezzel szemben - miután egy vidéki étteremtől nem kis segítséget kaptunk -, négy napra levonultunk egy tanyára, ahol nyugodt légkörben tudtunk próbálni, alkotni. Hozzá tartozik, hogy maximális kiszolgálásban volt részünk a személyzet részéről, így reggeltől éjszakáig csak az anyaggal foglalkoztunk. Tavaly tavasszal kezdődött, a nyár folyamán folytak a felvételek, a keveréseket pedig télen fejeztük be. Az első dal megírásától kezdve a befejezésig, közel egy évet dolgoztunk.
– A stílus egyértelműen a hardrock legjobb hagyományait követi, mégsem tűnik ásatagnak, porosnak – mai füllel is hallgatható. Talán több korosztályt is megcélzott a zenekar?
– Kimondva-kimondatlanul ezzel az albummal a ’80-as évek rock-muzsikája előtt tisztelgünk. A dalok már abban az időben bennünk voltak, valószínűleg az egész lemezt akkor kellett volna elkészítenünk. A következő már más, modernebb felfogásban fog megjelenni. Általánosságban az a tapasztalat, hogy a rock, mint iparág nem nagyon találja meg az utat a mai technikai elvárásokhoz. Nem hajlandó a változtatásokra, melynek számunkra szomorú következményei lehetnek. Globális jelenségről beszélek; a mai fogyasztáscentrikus világban ennek a zenének – ami értéket hordoz – nemigen van helye.
- Visszatérve saját albumunkra: mivel a stílus a ’80-as évek rockzenéjét is idézi, ezzel nyilvánvalóan egy bizonyos korosztályt is behatárol. Bár a fiatalok között is kialakult a műfaj rajongótábora, sőt egyre többen játszanak hasonló zenét; erre saját fiaimat hozhatnám példaként. Ők a modern rockot művelik, saját korosztályukat megcélozva, bár a mi gyökereinkből táplálkozva. Az Utolsó dal lemez viszont, elsősorban a mi korosztályunknak szól. Mi nem tudunk ebből kivetkőzni, nem tudjuk elfogadni a modern rock stílusjegyeit. Egyébként megvannak a lehetőségek arra, hogy egy ilyen zenekar, mint a Bulldózer is, miként tudna korszerűbb irányba haladni, de ez tőlem, tőlünk, nagyon távol áll.
– Február 28-án tartjátok az Utolsó dal élő lemezbemutató hangversenyét a Bulldózer klubjában, a Ferencvárosi Művelődési Központban. A közönség most fog megismerkedni a dalokkal, vagy az ezt megelőző koncerteken már kaphattak némi ízelítőt belőle?
– Csepegtettünk belőle valamit, a videomegosztó portálokon is fellelhető egy-két új szerzeményünk. Többsége azonban újdonságként fog elhangzani, amit remélhetőleg befogad a Bulldózer régi és új rajongótábora.
Hírek
