Két és fél év után újra stúdiólemezzel jelentkezik hazánk egyik legnépszerűbb punk rock csapata, a Junkies. Ez a látszólag hosszabb szünet azonban nem telt tétlenül a csapat számára, hiszen időközben a srácok megjelentettek egy válogatáslemezt három új felvétellel, valamint piacra dobtak egy koncert DVD-t, mely a tizedik születésnapi bulin került rögzítésre 2004. áprilisában.A vadonatúj album egy hosszú folyamat, egy körülbelül fél évig tartó stúdiómunka eredménye. Természetesen a hosszú munkának nem egy agyonpolírozott, túlcsiszolt hangzású lemez lett az eredménye, hanem ugyanolyan tökös, laza, punk és rock'n'roll hatásokkal tűzdelt dalok születtek a Junkies műhelyben, melyek eddig is a csapat egyik védjegyének számítottak. Viszont önismétléssel senki sem vádolhatja a bandát, hiszen az új zenei hatások megjelenése mellett dalon belüli, gyakori zenei váltások teszik még inkább izgalmasabbá a szerzeményeket.A szövegek terén a Junkies-tól megszokhattuk, hogy a társadalom hibáit, igazságtalanságait tárja a hallgató elé, teszi mindezt humoros, ironikus formában. A lemez néhol komor, nyomasztó hangulatú, néhol vidámabb, a kulcsszó a változatosság.A "Szép új világ" a csapat eddigi legösszeszedettebb munkája, mely új fejezetet nyithat a banda életében.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.