Háromszázszor csavartuk a szőnyeget - interjú Fenyő Miklóssal, Miller Zoltánnal és Zöld Csabával

Lehet, hogy akkor cserélnetek kellene Zoli...tehát fordul a kocka, szerepcsere...

Fenyő Miklós: Rájöttem most már, miről szól ez az egész: te kérdezel viccesen, én komolyan veszem az egészet, a fiúk meg tudják, hogy az egész falból megy, és lökik itt a nagy dumákat...

Miller Zoltán: Mindjárt jön be a Balázs és átadja a pezsgőt...(nevetés)

Ami engem igazán érdekelne...nekem az első előadásom a 250. volt, azóta már többször is láttam a darabot. Azóta is furdalja az oldalamat a kíváncsiság a következővel kapcsolatban: itt van a Zoli, aki ugye Önt játssza, Ön pedig a fiatalkori ihletőjét. Nem okozott ez egyfajta...nem is igazán a „tudathasadás” szó erre a legjobb kifejezés...de nem volt ez valahol furcsa érzés?

Fenyő Miklós: Nem, mert ő csinált ebből egy Miller Zolit, csinált ebből egy Ricky-t, ami nem egészen Miki...és végül annyira megszerettem ezt a Rickyt, hogy ha most újra kezdhetném, akkor én jóformán majd Miller Zolit szeretnék csinálni. Én már ilyen vagyok, és mindenkinek ilyen vagyok. Száznyolcvanezer valahányszáz ember látta a darabot tíz év alatt, és azoknak én ilyen vagyok. Most már nekem kell megpróbálni hasonlítani a Zolira...Na ez az én jövőm!

Miller Zoltán: Hát ennyi! Címlapon: Fenyő Miklós - Miller Zoltán szeretnék lenni! Az olvasók meg majd: Micsodaaa? Jézus Mária! Ez valami elképesztő...(nevetés)

Fenyő Miklós: Már be is feküdt a plasztikai klinikára!

Zoli, te hogy találkoztál először a darabbal? Miklóssal ugye ott az iroda ajtajában...de magával a darabbal mikor kerültél közelebbi kapcsolatba?

Miller Zoltán: Igen, Miklóssal az ajtóban...Hogy én hogy találkoztam ezzel az egésszel? Ez egy nagyon érdekes dolog, ezt Léner tanár úr tudná jobban megmondani, ő pontosabban emlékszik rá...De nem tudom, hogy te tudod-e, de alapvetőleg már a színháznak a fejében volt egy ilyen rock'n roll gondolat.

Fenyő Miklós: Nem, ezt nem tudtam.

Miller Zoltán: Nem tudtad?

Fenyő Miklós: Egyáltalán nem.

Miller Zoltán: Na, mert a következő volt: anno, mikor én ide '99-ben betettem a lábamat a Légy jó mindhalálig című darabbal, és ebben az egyik főbb szereppel...én voltam a...hogy is hívják...

Fenyő Miklós: Török. Török Jancsi.

Miller Zoltán: Köszönöm szépen. Látod, már Miller Zoltánként gondolkodik! Ő tudja, hogy én mit játszottam, én már nem! Viszont, én meg elkezdek akkor lassan Fenyő Miklósként gondolkodni, és majd mondom, hogy emlékszem, mikor '68-ban...és én fogok ezekre emlékezni, te meg az én életemre...kemény!

Ebből lehetne egy jó kis filmet is csinálni.

Miller Zoltán: Nagyon keményen. Szóval visszatérve a dologra: a lényeg, hogy a Buddy Holly-val hívtak engem először fel, hogy ezt akarják bemutatni. A Léner tanár úr akkor rám gondolt, hogy én csináljam, egyetlen egy dolog volt, amit így kiemelt, hogy abban élőben kellene gitározni. Ami azért elég nagy kihívás. Én mondtam neki, hogy oké, nincs ezzel gond, van most akkor egy jó háromnegyed év, tehát erre jó alaposan rá lehet készülni, magyarán nem egy óriási nagy probléma. És akkor ment egy ideig a huza-vona ezzel a Budy Holly-val, aztán elhalt. Én nem tudom, biztos a jogdíjak miatt. Utána eltelt legalább egy-másfél év, amikor felhívott ismét a Léner tanár úr, hogy lenne a Made in Hungária. Jó. Én megmondom őszintén, hogy én a Hungáriát...

Fenyő Miklós: Utáltad.

Miller Zoltán: Neeem. Én annyira ismertem, hogy...én rám ugye, ahogy Miklós bátyámra is - tehát valahol nagyon hasonló a kezdet -, rám nem a magyar zene volt nagyon nagy hatással, hanem...

Megtudod, ha lapozol!

[2011.03.22.]