Dresch Mihály: "Igazából már semmi jelentősége nincs"
– Mint a Liszt Ferenc Zeneakadémia egykori hallgatója, mennyire ismeri a jelenlegi jazz tanszakos diákokat? – Nem vagyok jelen az akadémián, mivel nem vagyok tanár, de valószínű, hogy számítanak az én dolgaim is. Például meghívott egy fiatal, jazz tanszakos zenekar, a Koala Fusion, velük játszottam most kétszer is. Kicsit ódzkodtam, mert a fiatalok még sok hibát elkövetnek koncert közben, és az rossz érzés. De nagyon ügyesek voltak, és jó volt velük találkozni.
– Követendő példája lett ennek a generációnak? – Nem véletlenül hívtak el szerintem, de hogy példa… nyilván nagyon sok – hála istennek, nagyszerű – zenész van, de engem is valamennyire tisztelnek.
– Idén ön kapta a Szabó Gábor-díjat, amelyet minden évben olyan művész kap meg, aki tevékenységével hozzájárul a magyar jazzművészet színvonalának fejlődéséhez, nemzetközi elismertségéhez. – Én örülök neki, mert szakmai díj. De ugyanakkor, ha valaki képes hosszú időn keresztül, a pályájának nagy részét, mondjuk, jazz zenészként tölteni, akkor előbb-utóbb megkapja. Nem mindig könnyű persze, de csinálja az ember, és aztán jön magától. Szóval ennek az a kulcsa, hogy már ennyi éve csinálom.
– De mennyi éve is? Pont hétfőn lesz 25 éves az első albuma a Dresch Quartetnek, a Sóhajkeserű. Számon tartják az ilyen jubileumokat? – Az ember néha előveszi a PestiEstet vagy a Fideliót, és ott van, hogy tízéves a RózsaszínJaguár zenekar – most csak mondtam valamit. Ülhetnék már én is ilyen jubileumokat, de nekem ez nem fontos. Ha megadja az ember a módját, az szép, egy tízéves jubileum, az már számít. De ezek nekem nem jutnak eszembe. Így, ebben a formában annyira nem mérem az időt, úgyis telik.
– Hogyan adnak számcímeket? Le az utcán, Ritka madár, A varázsló kertje… – Instrumentális zenéknél nagyon nehéz meghatározni a címet, nagyon nehéz, mert bármi lehetne. Nem bármi, de a variációk végtelenje. Általában a zenekarban én komponálgatok, a magam hályogkovács módján, mert ugyan nem tanultam komponálni, de szoktam. Foglalkoztat engem is, hogy: miért jön? Mi ez? Miről szól? Várok vele, hogy mi lehet a címe. Van, amikor odaírom egyből, de legtöbbször, ez fejtörő dolog.
– Az egyszerű internet-felhasználó dresch.hu-t, vagy dreschquartet.hu-t várna, de a honlapjuk címe sóhajkeserű. Miért pont ez? – Nem én hoztam létre ezt a honlapot, csak tudomást szereztem róla, hogy Horváth Csaba – aki valamiért kedveli a zenét, amit én csinálok a társaimmal – létrehozott egy amatőr honlapot. Két-három éve fölvettem vele a kapcsolatot, de nem akartam megmásítani a címet. Végül is megtisztelő, hogy ő ezt magától létrehozta, aztán így maradt sóhajkeserű, de most már mi is részt veszünk benne.
Mondjuk ez tényleg az első lemezünknek volt a címe: 87-ben vagy 88-ban készült. Akkor volt bennünk indulat. Ilyen keserű sóhaj – megfordítva egy kicsit. Nem ugyanazt jelenti, de nem kell elmagyaráznom: elégedetlenek voltunk az akkori dolgokkal. Persze erre most is lenne ok. Igazából már semmi jelentősége nincs. Üzenete semmi, csak egy szóösszetétel.
Hírek
