Már nem kell sokat várni - Karácsony előtt az Arénában lép fel a húszéves Tátrai Band
Azt még nem tudni, hogy a Nagy Visszatérés előszele fúj meg minket az egyébként kitűnő aerodinamikai tulajdonságokkal rendelkező Papp László Sportarénában, vagy csupán egyéjszakás kalandra jönnek össze a Tátrai Band zenészei a színpadon? Egy valami biztos: a húsz éve alakult, és az új évezredre szép csendben kimúlt, igényes muzsikát játszó formáció méltó módon kívánja megünnepelni a kétikszes jubileumot.
Akkor csobbantak be a magyar zenetörténet langyos vízébe, mikor a 3 + 2, és az általa meghonosított lakodalmas „rock” szedte áldozatait idehaza. Felért egy kisebb öngyilkossági kísérlettel, mikor Kovács Tamás – nem éppen szegény sorsú vállalkozó – ötletére, és hathatós anyagi támogatásával összeállt egy szupergruppnak is felfogható csapat, hogy megpróbálja a szakadék széléről visszarángatni a „királycsinálók” által odataszigált értékorientált, minőségi muzsikát.
Mikor föllebbent a függöny az első felvonás előtt, akkor éppen 1987-et írtunk. Tátrai Tibor gitáros, Kovács Tamás basszusgitáros- szövegíró, Pálvölgyi Géza billentyűs és Papp Tamás dobos mellett Vertig József állt a mikrofon mögött. Sem a Szerencsekerék címmel kiadott album, sem koncertjeik nem keltettek különösebb feltűnést. Aztán 1989-ben jött Horváth Charlie, de a körülmények továbbra sem kedveztek a kitűnő adottságokkal rendelkező szupercsapatnak. Újabb két év, és itt a Küszöbön túl nagylemez, rajta a New York, New Yorkkal.
Az alapjáraton ketyegő, iszonyú energiákat magában rejtő motor ezzel beindul, és egyre nagyobb sebességfokozattal járatja csúcsra magát. Tizenhárom nagylemez, országos turnék, minden évben legalább egy Kongresszusi Központ, vagy Budapest Sportcsarnok (a mai Sportaréna szépemlékű elődje) – és mind teltházzal. Persze közben tagcserék: Papp Tyotyó helyett Solti János ült a doboknál, Kovács Urat (a nagybetű szándékos, hiszen szeretetből és tiszteletből mindenki így nevezte) Szappanos György váltotta a basszusgitárnál, míg szövegíró minőségben Hetesi Péter Pál igazolt le külsősként a bandába. Csatlakozott Csiszár Péter szaxofonos, Jamie Winchester gitáros-vokalista, Horváth Kornél ütős/percussionos, valamint két csinos vokalista hölgy: Czerovszky Henrietta és Tóth Edina. Hasonlóan a kortárs zenekarokhoz, mára a Tátrai Band is két igazoltan és örökre távollévő tagokra emlékezik: Vertig József 1990-ben, autóbalesetben, míg Kovács Úr 2003-ban, betegség következtében hunyt el. Ekkorra már szép csendben legördült a függöny, és vége volt a második felvonásnak.
- Az utolsó bulink, úgy hat-hét-, vagy nyolc éve lehetett kint a Lázároknál, Domonyvölgyben. A koncert után hallottam, hogy felbomlott a Tátrai Band. Az okokról Tibusz tudna beszélni. Annyi biztos, hogy a Kovács Úr képviselte összetartó erő is megszűnt a zenekarban. Mivel nem vesztünk össze, így feloszlásról sem beszélhetünk – emlékezett Horváth Charlie a csapat megszűnésének körülményeire.
A tisztelt publikum pedig nem tehetett mást, mint hazament, csakhogy a hosszúra nyúlt szünet alatt elfogyasztott szendvics- és sörmennyiség sem pótolhatta kedvenceik hiányát. Még akkor sem, hogy közben minden egyes tag egyénileg is hallatott magáról, ráadásul nem akármilyen produkciókkal, hiszen a tehetség – akár a vér – sosem válik vízzé. Zenész és közönség egyaránt érezte, hogy csak a bordó bársonydrapéria húzódott össze, a mindent lezáró nehéz vasfüggöny még odafönt a levegőben lógott; hiszen egy valamire való dráma, mint tudjuk, három felvonásos.
Aztán valaki közülük ránézhetett a naptárra, s egyből kiderült, hogy idén (lenne) húsz éves a Tátrai Band.
- Egyszerűen nem tehetjük meg azt, hogy a húszéves évfordulóra ne jöjjünk össze, tizenöt évet nem lehet csak úgy kitörölni! Mi továbbra is barátok maradtunk, tartottuk és tartjuk a kapcsolatot. De nagyon hiányoztunk egymásnak a színpadi együtt muzsikálásban is. – jelentette ki az énekes, majd hozzátette: - Nem volt konkrét bejelentés a zenekar feloszlásáról, sem búcsúkoncert. Isten áldásával, mindannyian szeretjük a zenét. Én is ehhez értek, ezt szeretem, és még valami: jó zenészekkel dolgozom.
A hogyan tovább dilemmájáról pedig így vélekedett: - Sok múlik azon, hogy milyen lesz a fogadtatás? Ez Tibusz zenekara; ha igényt tart rám, magam részéről örömmel vállalom. Akármerre járok az országban, mindig megkérdezik: mi van a Tátrai Banddel? Mikor játszotok újra együtt? Ebből arra következtetek, hogy van igény a muzsikánkra.
[2009.11.21.]
Hírek
