Deák Bill Gyula mesél a vadonatúj albumáról, és készülő Életmű koncertjéről
A Kopaszkutya című kultfilmben olvashatták először a nézők a ház falára firkált grafitit: „Bill, a Király”. Nincs is valamire való Bill-koncert, ahol ne harsanna fel több száz-, vagy ezer torokból a szállóigévé nemesült szlogen, és ezzel nem is járnak messze az igazságtól. Ugyanis nehezen lehet találkozni széles e hazában még egy olyan orgánummal, mint amivel a fantasztikus torkú bluesénekes, Deák Bill Gyula rendelkezik.
Egészen fiatalon, tizenéves kora óta fedezte fel magában a tehetséget, addig merőben más „műfajban” álmodta meg a népszerűséget; egy ígéretesnek indult futballkarrier szakadt meg azzal, hogy egy orvosi műhiba folytán, tizenegy évesen amputálták bal lábát.
Hiába a Magyarországon egyedülálló „fekete hang”, a szegénysorban élő kőbányai fenegyerekben rejlő őstehetség, a hetvenes-nyolcvanas évek kultúrkomisszárjainak sztárokról való elképzelésébe nem illik bele a féllábú, a mikrofon mellett mankójára támaszkodó Bill Kapitány jellegzetes figurája. El is tűnt volna a színpadok mesterséges díszlet süllyesztőiben, ha nincs Hobo Földes László, és frissen összehozott zenekara, a Hobo Blues Band.
Eleinte ott is csak az „állandó vendég” státusza illette, ugyanis a korabeli, kézi vezérléssel működtetett „aczélos” rendszer szerint a színpadképesség felülírja a tehetséget. Persze Hobo sem lenne az, aki, ha nem veszekszi-zsarolja ki az állandó zenekari tagságot a tehetséges fiatalembernek. Az igazi áttörést az István, a király rockopera hozza meg; egy ország ismerte és szerette meg Tordát, a táltost, még akkor is, ha a darabban nem a Jó oldalán állt. Jöttek is a hanghordozók szép sorban, egymás után; a HBB-vel felvett hat albumot – 1984-től, huszonnégy év alatt -, másik hat szólólemez követte.
Míg a „színpadképes”, ám a nála jóval szerényebb képességekkel rendelkező kollégák sorra söpörhették be a kézzel fogható (és ujjakkal számolható) elismeréseket, addig Deák Bill Gyuláról valahogy mindig megfeledkeztek. Harminc évnek is el kellett telnie ahhoz, hogy a szőrös torkú rhythm and blues énekes végre hazavihessen egy Életmű-díjat. Végül két év alatt mindjárt kettőt is kapott, két különböző helyről, de ez így van jól.
Jobb későn, mint soha.
Első szakmai elismerését, a Blues Patika Életmű-díjat, 2007-ben vehette át.
- Soha nem érdekelt engem, hogy kapok-e kitüntetést, vagy nem? Eddig sem azért csináltam, és most sem azért csinálom; azért vagyok a színpadon, mert szeretem a zenét, és az embereket! – szögezte le az énekes, majd hozzátette: - Nálam ez nem kamu - szívből jön. A zene és a közönség sok mindenen átsegített, mindkettőnek köszönettel tartozom. Ha ezek nem lennének, meglehet, nem is élnék már.
A kerek évfordulóra, a Kormorán-műhelyben 2008-ban megalkotott Hatvan csapás album, szinte egy csapásra bearanyozódott. Még abban az évben a Hobo Blues Band az együttes 30 éves évfordulóját nagyszabású jubileumi koncerttel ünnepelte meg a Papp László Budapest Sportarénában azokkal a vendégekkel, akik részt vettek a zenekar pályafutásában, köztük Deák Bill Gyulával is.
- Én csak jövőre akartam új anyagot, de a kiadó úgy vélekedett, hogy erre most van igény, a sikert pedig meg kell lovagolni. Úgyhogy Koltay Gergőékkel nekiláttunk az új album elkészítésének – kommentálta a frissen megjelent, A Király meséi című lemezét Bill Kapitány, aki elmondta azt is, hogy nagyrészt ugyanazok a zenészek segítették a létrejöttét, mint az előző Hatvan csapást; de új közreműködő-szerzőként ott találjuk Tornóczky Ferenc és Lukács Peta gitárosokat, Gyenes Béla szaxofonost és Szabó Tamás szájharmonikást is.
– Egy nagyon erős és csodálatos album született. Nem is kicsit, hanem sokkal keményebben szól, mint az előző. A hangzás rockosabb, bluesosabb lett; gondolom ennek a rock-kedvelők majd fognak örülni! –állította Bill, hozzátéve: - Azért a lemezen vannak csodálatosan szép balladák és bluesok is, így mindenki megtalálhatja rajta a neki tetsző dolgokat – zárta beszámolóját új lemezéről az énekes.
Az év elején átvett Fonogram Életműdíjhoz, valamint az új albumhoz életmű koncert is jár. November 20-án, neves vendégek közreműködésével erre is sor kerül a Budapest Sportarénában. A 20 órakor kezdődő nagyszabású rock-blues hangversenyen az újra összeállt egykori Hobo Blues Band tagjain kívül, (Hobo, Póka Egon, Tátrai Tibor, Solti János) a Magyar Blueskirály vendégei lesznek még: a nagyszerű dzsesszgitáros, Babos Gyula, és nem utolsó sorban a régi barát, Presser Gábor. A koncerten a harmincéves életmű legfontosabb dalai mellett az új korong, A Király meséi tizenhat nótájából egy-két újdonsült kedvenc is felcsendül majd.
Hírek
Eleinte ott is csak az „állandó vendég” státusza illette, ugyanis a korabeli, kézi vezérléssel működtetett „aczélos” rendszer szerint a színpadképesség felülírja a tehetséget. Persze Hobo sem lenne az, aki, ha nem veszekszi-zsarolja ki az állandó zenekari tagságot a tehetséges fiatalembernek. Az igazi áttörést az István, a király rockopera hozza meg; egy ország ismerte és szerette meg Tordát, a táltost, még akkor is, ha a darabban nem a Jó oldalán állt. Jöttek is a hanghordozók szép sorban, egymás után; a HBB-vel felvett hat albumot – 1984-től, huszonnégy év alatt -, másik hat szólólemez követte. 
