Rami
Rami (Hideg Judit Ramóna) Békéscsabán született 1990. február 19-én. Rami kiskora óta énekesnő szeretett volna lenni, már az óvodában és általános iskolában is énektagozatra járt. Az iskola kórusában énekelt öt évig, mellyel kitűnő eredményeket értek el. 2005-ben kezdte el képezni a hangját, azóta is folyamatosan énektanárok segítségével fejleszti magát. 2007-ben elkészítetett egy modell-portfóliót és beiratkozott különböző ügynökségekhez, ezáltal – a fotózások és szépségversenyek miatt – folyamatosan ingázott Békéscsaba és a főváros Budapest között. Jelenleg tánc, ének, illetve nyelv- és beszédórák segítségével készül karrierjére. Szabadidejét legszívesebben énekléssel tölti, de szeret olvasni, filmeket, koncertfelvételeket nézni, érdekli a divat és a színészkedés is.
2008 márciusában figyeltek fel tehetségére, majd elkészült bemutatkozó dala, a Szeress forrón! című szám, mely Szabó Zé szerzeménye. Ez év októberben el is készült hozzá a videoklip Galler Indián András rendezésében. A videoklipet 2009. március 16-án mutatták be országosan, amelyet megelőzött egy VIVA által elkészített kéthetes előzetes. Külön eredmény, hogy Rami lett az első VIVA VIP. Leszerződtette az mTon Kiadó és el is kezdték a munkálatokat a nagylemezhez. A dal a VIVA Chart Show-n második helyezést érte el.
2009 júliusában elkészítette második videoklipjét (Szívemet a szemeidért, Love’s The Way), melyet már két nyelven forgattak le – angolul és magyarul. Ez a klip is magasra tette a mércét. A klipet ismételten Indiánra bízták, a zenét szintén Szabó Zé szerezte, a szöveget pedig az Antifitness Clubból jól ismert énekes, Tomi írta. A Szívemet a szemeidért immár feljutott a VIVA Chart Show legelső helyig.
2010 októberében leforgatta harmadik videoklipjét – szintén két nyelven – (Miért sír, My love is not for sale), mely december 6-án debütált magyarul, angolul pedig december 20-ától látható a zenecsatornákon. A Miért sír? című klipet is Indiánra és a csapatára bízták, helyszínül pedig Etyeken, egy festőművész lakása szolgált. A dal Szabó Zé szerzeménye a szöveget magyarul Jánosi, angolul pedig Kasai Jnofinn szerezte. Az első két klip után ezúttal Rami egy másik, romantikusabb, finomabb oldalát megismerhették a rajongók. Rami első albuma 2011. január végén jelent meg.
A céltudatos fiatal lány pontosan tudja, mit akar: énekesnő lenni. Ahogy ő fogalmazott: nincs „B” terve, mindent egy lapra tett fel, az éneklésre, a zenére. Úgy érzi, ez a szakma választotta őt, mert mindene a zene. Rami példaként szeretne szolgálni generációja számára, arra bátorítani őket, hogy merjenek álmodni, tűzzenek ki célokat és tegyenek meg mindent azért, hogy el is érjék vágyaikat. Dalaiban olyan érzelmeket, gondolatokat közvetít, amelyekkel erőt szeretne adni a fiataloknak, hogy gondolkozzanak el azon, mi a céljuk az életben, s idejüket ne csak virtuális világokban éljék.
[2009.11.20.]