A Fonót azért alapították, hogy legyen……egy hely, ahol össze lehet jönni.

A Fonó a magyar falvakban évszázadokon keresztül az a hely volt, ahova a mindennapi élet amúgy unalmas, de nélkülözhetetlen tevékenységeit a közösség összegyűjtötte. Együtt érdekesebb volt kukoricát fosztani, vagy éppen fonni. Mert az este folyamán meséltek, énekeltek, vagy éppen megbeszélték a falu dolgait. Valódi otthona volt ez a népi kultúrának, a szájról szájra terjedő hagyományoknak, éltette azt.

Ma a népi kultúra, ami többnyire a társadalom legszélesebb csoportját érintő városi kultúra lenne, kétes befolyások alatt virágzik. Az emberek találkozását helyettesíti a tv-ből és a legtöbb rádió csatornából készen kapható élmény. Pedig ez az áradat nem a nép sajátja. Fogyasztókat nevel, akiknek az a dolguk, hogy kívánják az aktuális, általában külföldi csodákat, és érezzék rosszul magukat, ha valamiből kimaradnak.

Politikusaink is ezt a trendet erősítik. Elvétve esik szó arról, hogyan maradhat talpon a nemzet (nem csak a MAGYAR, hanem mindazok közössége, akiket az évszázadok során a jó vagy a rossz szél ide sodort). Elég, ha ügyes privatizációval, megfelelő adótörvényekkel, elkeserítő társadalombiztosítással és oktatáspolitikával kitermelik a következő évszázad olcsó és bamba munkaerejét, akiknek legfőbb gondja, hogy melyik mosóport vegye meg.

Én a gyerekeimnek nem ilyen jövőt szeretnék. Azt szeretném, ha nyitottak lennének, tudnák honnan jönnek, és milyen értékek vannak a világon.

Azt szeretném, ha mindenkinek lenne lehetősége a „kulturális” áradat mellett megismerni és választani azt, amit a sajátjának tekint, ami kapaszkodót ad.

Politikai eszközeim nincsenek, hogy az ország sorsát befolyásoljam. De nem is állnék soha abba a sorba, ami a világ dolgait az utolsó 50 évben meghatározta.

Vállalkozásom révén anyagi biztonságban élek, és azt hiszem az én felelősségem abban van, hogy ne hagyjam elveszni a (magyar) polgári kultúrát.

Kétes alapítványok helyett inkább arra gondoltam, legyen egy hely, ahol össze lehet jönni, megismerni mások örömét, bánatát, gondolatait, zenét, táncot, miegyebeket…

Nincs ilyen tapasztalatom, de azt hiszem, egy ilyen helynek alapjában véve önfenntartónak kell lenni, mert ha mások (akár az alapító) rendszeres támogatására utazik, szükségképpen elveszti hitelét és érzékenységét. Mint ahogy a fonót is szigorú szabályok alapján a falu közössége tartotta fenn, a Fonó sem működhet anélkül, hogy azt a gondolattal egyetértők ne támogassák. Nem adománnyal, hanem a mindennapi jelenlét, vélemény, közreműködés, a lojalitás révén.

A FONÓ akkor tölti be szerepét, ha célkitűzéseit minél többen magukénak érzik, és jelenlétükkel, érdeklődésükkel életben tartják a házat. Remélem így is lesz.

Lukács József

[2005.09.23.]