2024. március 28. | csütörtök | Gedeon, Johanna nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Szombaton Református énekek hangverseny lesz a Müpában

A négy zenei blokkot négy karnagy vezényli, a blokkok elején egy-egy bibliai ige hangzik el, amelyeket egyházmegyei vezetők olvasnak fel, egy közülük Kárpátaljáról érkezik.

A blokkok végén az utolsó verset a közönség is énekli majd a kiosztott füzetekből, valamint az est végén egymás kezét fogva éneklik el a Himnuszt - mondta el Böszörményi Gergely, a Református Zenei Fesztivál vezetője, koncertigazgató a műsorban.

    A mintegy 350 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórust a hazai együttesek mellett Kárpátalja, Erdély, Felvidék és Délvidék énekesei alkotják.

    A rendezvény végén Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke mond imát, a Miatyánk közös elimádkozása után pedig a püspök áldással bocsátja el a gyülekezetet - fűzte hozzá Böszörményi Gergely.

    A Református énekek hangversenyt, a Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepét 2002 óta azzal a céllal rendezik meg minden évben, hogy ott a reformátusok használatára 1948-ban kiadott énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből professzionális előadók tolmácsolásában hang- és képfelvétel készüljön, amely új CD és DVD kiadását teszi lehetővé. A sorozat eddig megjelent tizenhét CD-jén 276 református zsoltár és ének feldolgozásai halhatók.

- MTI -

[2019.06.25.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
gazda szolgáltatás [2024.03.26.]
gazda szolgáltatás [2024.03.25.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Hot Wheels Monster Truck show - volt már jobb is
Nagy elvárásokkal mentünk a három...

Opera metal a Barba Negraban 
Kilencedik alkalommal volt szerencsém látni a „szívem...

James Blunt ismét elvarázsolt minket - képekben
Befutott az Amaranthe és a Dragonforce hajója a Barba Negrába
A Cirque du Soleil Budapestre hozta a bogarak életét
Power metal csata a Barba Negrában - Warkings koncerten jártunk
Csodálatos koncerten emlékezett Balázs Fecóra a Korál - képekkel
beszámolók még