2024. április 19. | péntek | Emma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
Koncert a Grammy-díjas szaxis emlékére Budapesten
Budapesti Nyári Fesztivál: tánc, színház és zene minden mennyiségben
Pat Metheny nem egyedül érkezett a Margitszigetre
A Pat Metheny Group szerdán a Margitszigeten lép fel
˝Az éneklés örömforrás.˝ - Őszinte beszélgetés zenéről, hazáról, boldogságról Rost Andreával
Pat Metheny Unity Group Pécsett
Képgalériák
Pat Metheny koncert Pécsett
Kapcsolatok
Pat Metheny
Pat Metheny Group

Pat Metheny pécsi koncertjén jártunk

Amikor megtudtam, hogy Pat Metheny Pécsre érkezik legfrissebb formációjával, a Unity Grouppal, azonnal tudtam, akárhogy is, de ott leszek. Az előadás összességében olyan volt, ahogy elképzeltem, az együttes zenéje hozta azt a sajátos, „Pat Metheny-s” hangulatot. Gondolok itt elsősorban az általa vezetett Pat Metheny Group lemezeire, ezen kívül ugyanis létezik számos szólóalbuma, felvétele más zenészek közreműködésével. 

A pécsi Kodály Központ koncertteremmel kapcsolatban pozitív véleményt  tudok mondani mind az akusztikai, illetve fénytechnika tulajdonságaival kapcsolatban is. A közel ezerfős befogadóképességű koncertterem látványa magával ragadó, elképzelni nehéz, az élményhez ott kell lenni. A termet a fellépő, Pat Metheny is méltatta pár szóval, a világ egyik legszebbjeként mutatva be. Srácok, szerencsések vagytok, hogy itt van ez nektek, folytatta.

Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.

A varázslat pár perccel hét óra után kezdődött. A művész betoppant, kezébe vette az általa tervezett Pikasso nevű, 42 húros (!) gitárját, majd felcsendült az Into the Dream. Az első mellkason vágó élmény a basszus hangok megszólalásakor ért. A gitárból olyan mély tónusok jöttek elő, amilyeneket eddig életemben nem hallottam.

Az akusztikának és a hangosításnak hála az egy szem akusztikus gitár kellemesen, de nagyon határozottan betöltötte a teret, fantasztikus volt.A dal hangulatához illő félhomály befejeztével pedig megérkeztek az együttes zenészei. Chris Potter szaxofonon és fuvolán, Ben Williams nagybőgőn és basszusgitáron játszott, Antonio Sanchez felelt a dobokért.



A következő 3-4 szám az együttes első, Unity Band című lemezéről való volt, utólag úgy gondolom, hogy bemelegítésként. Félreértés ne essék, jól szóltak, egyben voltak, a zenészek folyamatosan kommunikáltak, a második felében tapasztalt energia azonban még nem volt benne. A játszott dalok sorrendje rendben volt, a kissé elmerengő lassabb témákat idejében váltották fel a kijózanító, gyors és karakteres részek. Az előadás e részét is jelentősen meghatározta Pat Metheny összetéveszthetetlen gitárhangzása és játékstílusa. Azt a bizonyos sajátos atmoszférát elsősorban ez teremti meg. Azon kevés jazz zenészek közé tartozik, aki olyan sajátos technikát és hangzást hoz létre – iskolát teremtve ezzel – hogy az első 3-4 taktust meghallva rögtön tudni lehet, ő fogja kezében a hangszert. A koncert egyik csúcspontja az első blokk utolsó száma volt, a kezdeti minimál stílust egészen nagy magasságokba vitték fel, óriási, katartikus pillanatokkal. Itt mind a négy muzsikus megcsillogtatta hangszertudását, a feszített ritmusú alaptémába szépen ágyazták a szólókat.

Midi-vezérelt ledes konyhaszekrény

Következett Pat Metheny és zenészei bemutatkozása, a pécsi közönség üdvözlése. Az addig kvartetként zenélő együttes kiegészült az olasz multiinstumentalistával, Giulio Carmassival. A zenekarvezető mindig is nagyon szimpatikusnak tűnt a látott felvételekről, személyesen megtapasztalva ez a benyomás tovább erősödött. A szokásos farmer és kockás ing öltözékben lazán, mosolyogva, közvetlenül szólította meg a hallgatóságot.



Az új, 2014-es lemez dalait bevezetve színpadi elemként az addig letakart hangszerekről lekerült a lepel. A két oldalon egy-egy szekrény különböző palackokkal, egy állványon lévő xilofon, 3 cintányér egy kaotikus konyha képét juttatta eszembe, kellett idő, mire rájöttem, hogy a művész által tervezett és készített Orchestrion rendszer egy része is ott van az együttessel. A kézzel vezérelt, de gép által működtetett hangszerek nagyon finom, okos kiegészítésként kísérték végig az összhangot. A ledek által megvilágított konyhai üvegeket kezdetben nem értettem, aztán világossá vált: a főként billentyűn játszó Giulio Carmassi által játszott hangok vezérelték a világítást, miközben a palackokba fújtatott levegő lényegében orgonaként funkcionált.

A szintetizátorok használata egy kicsit elektronikusabb felfogásba vitte át az addigi tiszta jazz zenét. A „Kin” című dal lágy arpeggio-i kellemesen színezték az egyébként továbbra is a Pat Metheny Groupra jellemző muzsikát.

Érdekes volt, hogy a színpadkép a fényekkel és a tagok helyzetével folyamatosan együtt változott a zene dinamikájával. Az együttes kompakt, tömör témái alatt a zenészek is közelebb álltak egymáshoz, majd ahogy szélesedett a hangkép, vele együtt vált szellősebbé a kvintet pozíciója is.
A második blokk alatt pedig megérkezett a tiszta energia, a bemelegítés után igazán elengedték magukat. Érezhetően várták már a friss dalokat, a koncert dinamikája e szekcióban volt a legváltozatosabb. Lassú témákat is iktattak a repertoárba, mégis az energikus, precíz, gyors játék volt a meghatározó. A zene végig egyben maradt, nem volt izzadtságszagú, a muzsikusok fáradhatatlanul követték egymást. 

Az album dalait követő blokk a duó előadásoké volt. Pat Metheny mindegyik zenészével játszott egy-egy számot, mindegyikben kiemelve a zenészek eltérő személyiségét. Itt kicsit veszít a lendületéből a koncert, amíg nem csendült fel az utolsó, ismét közösen játszott szám, összegezve a teljes koncertet. Igazi őrület volt, mindegyik tag kiengedte az addig tartalékolt energiát, a közönség őrjöngését kiváltva ezzel. A tapsvihar nem maradhatott el, a hallgatóság soraiból páran felálltak, végül követte őket mindenki. Ezt követte a szám szerint négy visszatapsolás. A szufla a végére érezhetően elfogyott, de talán már nem is akartak akkorát szólni és ötödszörre is visszatérni.

Pat Metheny!

Őszintén, nem nagyon tudok mit kritizálni. A színpadon egy összeszokott baráti társaság adott elő nagy alázattal olyan zenét, amilyenben eddig még nem volt részem. Nem voltak mélypontok, egy kisebb baki kivételével hibák sem tűntek fel (a nagybőgő az egyik szóló közben pár másodpercre elhalkult), az egész nagy gondossággal, ügyesen volt összerakva, vegyítve mindez a Kodály Központ koncerttermének felejthetetlen élményével. Hogy mégis írjak valamit, két szigorúan szubjektív észrevétel.

A páros előadások között a Chris Potterrel előadott szám a végén kicsit leereszkedett, unalmassá vált, nem volt formája. Mindezt összehasonlítva persze a többivel, önmagában ez is színvonalas produkció volt. Ezen kívül egy-két helyen olyan érzésem volt, hogy a szaxofon és a gitár magasabb fekvései kioltják egymást, kisebb kavalkádot okozva ezzel.
Mindezen kritikák elenyésznek az összkép mellett. Fantasztikus koncert volt, a teljes három óra magával ragadott. Ahogy e sorok írása közben, azt hiszem, a következő napokban is javarészt Pat Metheny fog itthon szólni.

– Banna Zoltán –

[2014.06.05.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
SÜRGŐS HITELEK szolgáltatás [2024.04.18.]
SÜRGŐS HITELEK szolgáltatás [2024.04.17.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Nem jó érzés rádöbbenni, hogy minden hiábavaló - Az ügynök halála a Centrál Színházban
...

A Quimby 33 év után sem hagyott fel a kísérletezéssel
Ha három-négy éve valaki azt mondja...

Megnéztük a Triász együttes koncertjét - képekkel
Lángba borult a Barba Negra a Hooligans koncertjén - fotókkal
Megnéztük Majka 360°-os koncertjét az MVM Dome-ban - képekkel
Szörnyek és Valhalla harcosok szeánsza a Barba Negraban
Újra egy varázsos éj - Loreena McKennitt ismét Budapestre látogatott
beszámolók még