Brasch Bencétől hiába olvadtak el a tinilányok, kiesett - videóval
Brasch Bencével indult a középdöntő és fejeződött be, ugyanis az ifjú kiesett. A tinik kedvence Hooligans "Játszom" dalával nyitotta az estét, ezért Szirtes Tamás 9-esével és Fáy 6 egységével, összesen 29 pontot kapott.
Brasch Bence mozgása központi témává vált a zsűri körében, Tabáni István romantikus énjét is megcsillantotta, sőt még Kutyakölykök is potyogtak az égből.
Úgy tűnik, Brasch Bence a vérbeli rockdalokat meghagyja másnak, ő inkább marad a romantikánál; és jól is teszi, hisz tudja, hogy ez az, amit a lányok nem tudnak megunni. Bence a táncot azonban ezúttal is minimálisra korlátozta, nem véletlenül: a tánctanárok szerint még minidg eggyel több bal lába van. Bence azért bizakodó, mert a járás és színpadi séta már elég jól megy neki.
A Hooligans dala közben Bence - a zsűri nagy örömére - végre megmozdult, ez azonban talán egy kicsit az ének rovására ment. Fáy Miklós szerint, ha ez a verseny 2015-ig tartana, akkor Bence biztos esélyes lenne. A zsűri 29 ponttal díjazta a mosonmagyaróvári fiút.
Szerinted mely produkció nyeri a Csillag születik második sorozatát? Szavazz ITT
[2009.12.06.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.