Mi lesz Anastacia előtt? - Noémi Virág remek Reggelivel melegített
Egy nap, és eljön amire hazánk kimagaslóan tehetséges énekesnője már hetek óta vár. Holnap Anastacia fellép a Syma Csarnokban és Noémi Virág felhangolja a közönséget. Csütörtökön az RTL Klub Reggelijében mutatta meg, miért is hajt fejet előtte a publikum és a szakma is.
Ahogy arról már több ízben is beszámoltunk, a világsztár maga választotta ki Noémi Virágot arra a feladatra, hogy előzenekaraként felhangolja a közönséget a szuperkoncert előtt.
– Hihetetlen lehetőség ez nekem! Maga Anastacia választott a sok hazai jelentkező közül, mert úgy gondolta, hogy sok bennünk a közös, hogy én is egy céltudatos szólóelőadó vagyok, egy igazi nő, akárcsak ő. A megtiszteltetés számomra hatalmas, hiszen Anastacia tehetsége és világhíre megkérdőjelezhetetlen! Az olyan dinamikus és erőteljes énekesnők, mint ő, mindigis példaképként álltak előttem. Mindent megteszek, hogy a koncerten ne csak a maximumot nyújtsuk a zenekarommal, hanem a szívem egy darabját is hazavigye a közönség, a dalaim és a hangom által – ígérte a művésznő a zene.hu-nak és a közönségnek is.
Interjúk sokaságát adja az énekesnő
S hogy mivel is telik a készülődés Noémi Virág háza táján? Nos, a zenészekkel gőzerővel próbálnak és számos felkérésnek tesz eleget, amely a média felől érkezik hozzá. Interjúk, tv-s fellépések és rajongói levelek sokasága érkezik hozzá, amiben faggatják a koncert részleteiről.
A minap pedig az RTL Klub Reggeli című műsorában zenélt élőben Dandó Zoltán kíséretében.
A dalok mindegyike felcsendül majd a világsztár színpadra lépése előtt, s akik figyelemmel kísérték az adást, meggyőződhettek róla, hogy tiszta és gyönyörű hangja kiválóan érvényesült, s ezekkel az adottságokkal, illetve szakmai felkészültségével méltó a felkérésre, hogy Anastacia előtt léphessen fel.
Nem titok, hogy Anastacia többször egyeztetett már az énekesnővel a részletekről, azonban Noémi Virág nem kíván sok mindent elárulni a koncertről, szeretné, ha sok meglepetésben lenne része azoknak, akik kilátogatnak a Syma Csarnokban. Így például fellépő ruháját is csak férjének mutatta meg... Annyit azonban elárult kérdésünkre:
– Olyan ruhát választottam, amely kényelmes és csinos is. Az viszont semmiképp sem titok, hogy a Mindennapok első szólólemezem dalaiból válogattunk össze egy csokorra valót, illetve hogy egy külföldi sikerdal feldolgozását is belecsempészem a nóták közé. Remélem mindenkinek tetszeni fog az előadás – zárta Noémi Virág.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.