Lovasi András furcsa videóban tűnik fel - nézd meg az új Kiscsillag klipet!
A napokban készült el a Kiscsillag zenekar a Légyszíves című dalára komponálódott filmetűd, amelyet most megnézhetsz nálunk.
A Kiscsillag zenekar második albumának második klipjét az utolsónak olvadó hazai hó és Wieden Kriszta közreműködésével az utóbbi hetekben készítette el a Nagymerénylet névre hallgató rendezőpáros, Nagy Gergő és Merényi Dávid.
A video különlegessége, hogy Lovasi András női szövegét Kriszta énekli végig, szinkronban az énekes-szövegíróval.
Tökéletes összhangba került
Az eleinte tétovának tűnő, titokzatos lányt a városban téblábolva, szánkóját sétáltatva ismerjük meg, ahonnan egyre határozottabb kitartással igyekszik egy mesés, havas hegyvidékre, ahol - lám-lám! - a zenekar tagjaira akad.
Ők több-kevesebb lelkesedéssel csatlakoznak hozzá, hogy végül otthonába húzza őket a szánján. Hogy mi célból, az kiderül a szellemes video végén, ami egyébkent egy igaz történet, s valaha az egykori Amorf Ördögök zenekar tagjaival esett meg.
A Nagymerénylet stúdió immár állandó bútordarabját képező Csepeli Eszter operatőri munkája, Papp Vivi vágóasztalán, tökéletes összhangba került, az ezúttal Tövisházi Ambrus által írt - elszánt és energikus - zenével.
Nézd meg a klipet!
[2009.04.25.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.