Előkerült a videó! Erdőhegyi Brigi szexi főszerepet kapott
A napokban egy dögös, trendi és fülbemászó zenei produkció videója került fel a Youtube-ra. Ennek érdekessége, hogy főszereplőként Erdőhegyi Brigittát fedezhetjük fel benne.
Az énekesnőt az elmúlt hetekben sokan leginkább a nagy sikerrel futó 20-as, 30-as évek hangulatát idéző show műsora kapcsán emlegettek. A Cotton Club dívája most mégis más szerepben tündököl a felvételen.
- Manapság a stílusérzék, a lazaság, a gondtalanság hiánycikk hazánkban. Ezért tetszett, hogy néhány fiatal, jazz- zenész hangszerekkel a kezében gondol egyet, és pótolni szeretné ezt, vagy legalább úgy tesznek, mintha ez nekünk nem jelentene problémát, ha máshogy nem, hát úgy, hogy egy régóta létező, jól bejáratott stílust vesznek alapul és honosítanak meg itthon. Szerintem a végeredmény cool, fiatalos, friss, vidám, lendületes lett - jegyezte meg Brigi a klip kapcsán.
Bevallom, nem sokáig kellett győzködni
Megtudtuk, hogy a produkció, a Sugar Daddy's nevű zenekar „Monster GoGo” című debütáló dalának kisfilm változata, melyben nem véletlenül vállalt főszerepet a művésznő.
Erdőhegyi Brigitta és a fiúk ismeretsége régre nyúlik vissza, mind baráti, mind szakmai szempontból. A swing zenekarral többször zenéltek együtt különböző fesztiválokon, koncerteken, sőt a szőke szépség legutóbbi Bizalom című klipjében is feltűnt a háttérben a banda.
- Bevallom, nem sokáig kellett győzködni, hiszen első hallásra beleszerettem. Imádtam, ahogy a jazz-es, swing-es elemeket vegyítik a mai funk, lounge, easy-listening és popzenével, néhol kicsit acid jazz-es megszólalással. S, amiért végképp nem tudtam ellenállni a felkérésnek, az volt, hogy megtalálható benne a 20-as 30-as évek életigenlő világa, - amire a saját show-m is épül - valamint a mai popzene trendi jellege is fellelhető. A dalban a fülbemászó jazz dallamokhoz, korszerű zenei alapot tettük és meghintettük csipetnyi vokállal.
Brigi a forgatásról elárulta, hogy óriási móka volt, 12 órán belül labdázó macival a kezében nyalókázó kislányból, szexi fölényes démonná változni , a hangulat garantáltan fergetegesre sikerült.
Zárásként kiemelte, hogy nem bánta meg ezt a kis kiruccanást, és újult erővel tért vissza műsorának munkálataiba.
Azt hiszem, ezt az érzéki klipet látva, és hallva, mi sem bánjuk egy pillanatig sem.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.