Szalai Mária: "Már nem számolom az időt"

Szalai Máriával, a Savaria Szimfonikus Zenekar fuvolás szekciójának szólamvezetőjével beszélgettünk a zenélésről, indíttatásról és az életéről.

- Milyen indíttatásból kezdett el anno zenélni? Mi motiválta, inspirálta?
- Szüleim gyermekkorukban tanultak zongorázni, édesapám orgonálni is. Felnőttként nagyon hiányzott az életükből a muzsika, és úgy gondolták, az nem lehet, hogy gyermekeik ne tanulhassanak zenét. Így megszervezték a faluban a zongoratanítást. Szereztek a kultúrháznak egy pianinót, beosztották melyik gyerek mikor gyakorol, a tanárnő pedig kijárt. Tehát először zongorázni tanultam. Fuvolázni hatodik osztályos koromban kezdtem, már Kőszegen. Zongoratanárnőm férje volt a fuvolatanárom, ő biztatott, bátorított és készített fel a középiskolai felvételire.

- A kezdetekben gondolom csak egyedül tanult fuvolázni. Hogyan került első zenekarába, majd végül jelenleg a Savaria szimfonikusaihoz?
- Középiskolában és a főiskolán az idő nagy részét az egyéni munka, gyakorlás tette ki, de a kamaramuzsikálás és a zenekari gyakorlat is bele volt építve az órarendbe. Nagyon szerettem mindkettőt. A diploma megszerzése után tanítottam több évig. Közben lehetőség adódott a Győri Filharmonikus Zenekarnál és a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarnál is néhány produkcióban rész venni. Amikor az első fuvolás állás megüresedett Szombathelyen, jelentkeztem, próbát játszottam, és felvettek.

- Zeneiskolában (és általános iskolában) tanít. Ezek nyilván sok elfoglaltságot jelentenek, mennyi ideje marad az Orchestrára?
- Ügyesen kell sakkozni az idővel és az energiával. A zenekar az első. Az a hivatásom, abból élek. Egyéb elfoglaltságaimat ahhoz igazítom. Zeneiskolában tanítok, és az Esterházy Quintett tagja vagyok.

- Mennyit gyakorol egyedül?
- Már nem számolom az időt, hogy mennyit kell gyakorolni. Mindig az adott feladat szabja meg a folyamat módját és mennyiségét. Első lejátszás után meg tudom ítélni, hogy hány órára, hány hétre, vagy hónapra van szükségem a darab tanulásához.

- Melyiket kedveli jobban, egyáltalán lehet-e különbséget tenni a legmagasabb fokú zenélés, és a fiatalok muzikális okítása között?
- A fuvolázás az életem. A tanítást pedig imádom. A felnőttek világából a gyerekek közé menni számomra boldogság. Ha lehet, inkább nem választok.

- Ön szerint érdemes-e egy most tinédzsernek rengeteg munkát és időt áldoznia a komolyzenélésbe, hiszen anyagilag ez nem térül meg? (Persze, a szellemi haszon is fontos.)
- Akkor érdemes a sok munkát beleölni, ha a gyermek is úgy érzi, hogy ezt akarja csinálni. Valamint a tanáraitól is megerősítést kap. A középiskola második évének vége, harmadiknak eleje felé egyébként ez ki szokott derülni. Aki viszont gazdagságra vágyik, annak más munkát kell keresnie.

- Pályája során mi volt a legemlékezetesebb, pozitív pillanat, illetve érezte-e valaha úgy, hogy abbahagyja a zenélést?
- Soha nem éreztem, hogy abba kellene hagynom a zenélést. Természetesen voltak a pályámon nehezebb időszakok. Olyankor egy beszélgetés, kollégáim hasznos tanácsai, vagy egy kitűnő karmesterrel adott koncert átlendítettek a nehézségeken. Szerencsémre, sok „legemlékezetesebb pillanat”-ban lehetett részem ezalatt a 21 év zenekari munka alatt. Nyaranta a Bartók Szeminárium ideje alatt az Eötvös Péter karmesterrel folytatott munka szinte minden pillanata ilyen volt, vagy a néhány hete Kobajashi-Ken Ichiro-val adott koncertünk jelentett óriási élményt. És ilyenkor ünnep a zenélés. Ezért vagyok itt, ezekért a pillanatokért csinálom.

- FT - 

[2008.12.15.]