Hány élete van az utcazenésznek? "Irgalom, kegyelem és egy vadonatúj szív”

Éppen egy csillárboltban hallgattam az üveggyöngyös giccs-csillárok hangját, amikor az egyik ismerősöm rám csörgött telefonon, hogy ha érdekelne még a szívhez szólóan játszó tangóharmonikás, akkor most menjek, mert éppen zenél a Moszkva téren.

Korábban már mesélt a 18-as villamosmegálló mellett ülő férfiról, aki állítólag olyan szépen és fájdalmasan muzsikál, hogy az arra járók mindegyikének könny gyűlik a szemében.

Meg is érkezem az említett helyszínre. Egy westernkalapos férfi, lehajtott fejjel valóban el-vissza húzza Hohner márkájú hangszerét, miközben majdnem leesik az állam, mert tényleg szépen játszik.

Gondolom, hogy gyakorlott zenész, és még el is mosolyítom magam, amint fölfedezem, hogy kopott kék bőröndjéhez mily kiválóan passzol színben a kék Balaton szelet. Ez ám a marketing! De az 'egy zsömle két kifli' csendéleten mélyen elgondolkodom és már nem is találom olyan mókásnak a látványt.

Nincs szükség a munkájára, az utcán folytatja

Megtudom, hogy Vácról jár be naponta. Reggel 9-től délután 4-ig ül a már nem működtetett sínek oldalán. Negyven évig kategóriás zenészként játszott a Siposban, a Vöröskőben és más menő helyeken. Többnyire magyar számokat játszik, de már nincs szükség a munkájára. Szégyelli, hogy most az utcán kell játszania, ezért tette föl a kalapot, hogy legalább az arcát ne lássák.

Négy gyermeke van, közülük a 16 éves lányát 8 éve orvostól orvosig hordják. Állítólag elindul a gyomrából egy heves fájdalom, majd a fejébe nyilall, és az őrítő érzéstől tör-zúz maga körül. Mostanában találtak rá egy cégre, ahonnan havi 70 ezerért vitaminokat sóznak rájuk. Nem látnak más kiutat, vásárolják a cuccot és nyomják a gyerekbe.

Az utcán olykor napi 4-5000 forintot keres a tangóharmonikás, de van hogy ezret sem. Lefotózhattam, mert azt ígértem, hogy beleírom a cikkbe, hogy aki tud orvost, segítsen!

A beszélgetés után, arra gondoltam, hogy kellene valami csili-vili zenész a cikkbe, mert ugyan „Testek a járdán, arcok a párnán”, ám kinek kell folyton csak jajszó és sötét égből záporeső. Mégis fittyet hányok az illatos, vasalt öltönyös, zselés firma elképzelésre, amint a Váci utcában egy kirakat előtt rátalálok Thomasra.

Anyagunk ITT folytatódik.

[2009.12.02.]