The Memorials és Red Paintings az Akváriumban - jegyek itt!
Mindkét zenekar először látogat Magyarországra december 3-án.
A Memorials szülőhelye a legendás San Franciscó-i Bay Area, atyja pedig a dobos-csodagyerek Thomas Pridgen, aki évekig turnézott a legendás The Mars Volta tagjaként, majd 2009-ben úgy döntött, saját zenekart alapít, hogy végre elmondhassa mindazt, amit a rockzenéről gondol. Társul a neves Berklee College of Music két hallgatóját, Viveca Hawkins énekesnőt és Nick Brewer gitárost választotta, akikkel idén júniusban elkészítette a Memorials bemutatkozó nagylemezét, a stílusok tömkelegét felvonultató Deliriumot, mely egyszerre vonultatja fel Pridgen előző zenekarának kontrollálatlan hangorkánját és a hagyományos popzenei struktúrákból építkező slágerességet.
Az est előzenekara a Los Angeles-i The Red Paintings, akik tavaly már saját amerikai turnét bonyolítottak, de olyan előadókkal is koncerteztek, mint a Dresden Dolls, a Mogwai és az Atari Teenage Riot. Zenéjük az art-rock és a szimfonikus kamarapop határain belül mozog, élő fellépéseik azonban igazi audiovizuális orgazmust ígérnek, melyben a zene mellett megjelennek a különböző társművészetek, a színpadi performansz és a testfestés(!) is.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.