Exkluzív beszámoló Münchenből! Nickelback - Itt és most

A történet 2006-ban kezdődött, ebben az évben a Nickelback a Bon Jovi előzenekaraként, Európában turnézott. Ekkor volt szerencsém először látni a zenekart.

Mindenki tudja, aki rendszeres koncertlátogató, hogy az előzenekar szerepe nem túl hálás, mivel a legtöbb ember a fő produkciót várja. Addig pihen, beszélget, vagy csak próbálja valamivel elütni az időt, hogy az végre gyorsabban teljen. Ez a Nickelback esetében közel sem így volt, rendesen megmozgatták a közönséget, sokakkal együtt én is úgy jöttem haza, hogy jobban meg kell ismernem a zenéjüket, mivel kifejezetten tetszett, amit hallottam. A zenekar azóta kinőtte magát és Európában is egyre többen megismerték őket. Így idén a Dark Horse című albumuk 2010-es turnéja után ismét visszatértek az öreg kontinensre. Természetesen az este főszereplőjeként.

Szeptember 26-án Münchenben, az Olimpiai Stadionban állt színpadra a zenekar, mi ezt a koncertet céloztuk meg. Az időjárás miatt aggodalmaskodtunk egy kicsit, mivel szeptember végén szabadtéri koncertre menni nem éppen kockázatmentes vállalkozás. Ezt maguk a szervezők is így gondolhatták, mivel eredetileg a csarnokba hirdették meg a koncertet, azonban a felújítási munkálatok elhúzódtak, ezért átkerült a rendezvény a stadionba. Így, hogy az időjárással nagy szerencsénk volt, azt mondom előnyére vált a bulinak a szabadtér.

A rajongók már délelőtt gyülekezni kezdtek a helyszínen, hogy minél jobb helyről nézhessék majd végig a bulit este. A kapuk végül délután hat órakor nyíltak, a beengedés jó német szokás szerint rendben, nyugodtan és szervezetten ment; bőven van még mit tanulnunk itthon...

Előzenekarként a Daughtry - akik már 2010-ben is együtt turnéztak a Nickelback-kel - szórakoztatta az egybegyűlteket. Számomra ők teljesen pozitív meglepetés voltak, sokkal erőteljesebbek és jobbak a színpadon, mint két éve. Meg is hálálta ezt a közönség a kitartó tapssal és vevők voltak az énekeltetésekre is. Eközben szépen lassan megteltek az ülőhelyek is végig a lelátón.

További képekért kattints!

Rövid átszerelés után negyed tíz körül sötétült el a színpad és jelent meg a kivetítőkön a főszereplők érkezését jelentő intro. Pár másodperc után a turné nevét is adó Here And Now című albumuk kezdő számával, a This Means War-ral robbant be a színpadra Chad Kroeger (ének, gitár), Ryan Peake (gitár), Mike Kroeger (basszusgitár) és Daniel Adair (dobok, sokak számára Daniel neve a 3 Doors Down-ból is ismerős lehet).

A közönség az első pillanattól kezdve bekapcsolódott, elkezdődött a zúzda rendesen. Az első számot szünet nélkül követte a Something In Your Mouth a Dark Horse című albumról, ami szintén nem egy finomkodó, pihenésre lehetőséget adó dal. Chad ezután köszöntötte a közönséget és közös ivásra és bulizásra buzdítva – utalva mondandójában az éppen zajló Oktoberfestre is – belevágott egy másik új nótába, a Bottoms Up-ba. Természetesen egy rockzenekarhoz hűen néha-néha érkezett egy kis Jägermeister is a színpadra a tagoknak.

Jellemzően a legismertebb dalaiból válogatott a zenekar, nem hiányozhattak olyan nagy slágerek a setlistből mint a Photograph, a Far Away, vagy a Too Bad. Mindegyiket nagy ovációval fogadták a rajongók, egy pillanatig sem kellett őket bíztatni az éneklésre. Az Animals-t egy rövid „stand-up comedy”-szerű jelenet követte. Chad és Ryan a Rammstein legnagyobb slágerét a Du hast mich-et próbálta előadni akusztikusan, majd ezt fokozták azzal, hogy megpróbálták ugyanezt angolul is. Végül megállapodtak közösen abban, hogy lehet, hogy nem ennyi ember előtt kellene égetni magukat ezzel. Ezután egy kicsit pihenősebbre fogták a hangulatot, jött a legújabb single, a Tryin' Not To Love You, majd a Rockstar, aminek a felénél Chris Daughtry, az előzenekar énekese is megérkezett egy közös jammelésre, ezzel óriási sikert aratva.

További képekért kattins!

 
Itt jött el az ideje annak, hogy Chad beszámoljon arról, hogy pár hete eljegyezte a kanadai énekesnőt, Avril Lavigne-t és hogy neki éppen most van a születésnapja. Így miközben végig azt hajtogatta, hogy a menyasszonya ki fogja nyírni ezért a koncert után illetve ő egy halott ember, lesétált a backstage-be és felhívta őt a színpadra. A közönséget pedig arra buzdította, hogy énekeljék neki el a Happy Birthday-t. Bár visszhangzott a stadion a hangos énekléstől, ez az akciója nem aratott osztatlan sikert, nem egy helyről lehetett hallani, hogy „na ezt azért nem kellene”.

A rövid és spontán szülinapi ünneplés után hirtelen nagyon sokan lettek a színpadon, indult a sör és pólóosztás. A pólókat kilőtték a közönség hátsóbb soraiba, a sörrel teli műanyagpoharak az első sorokban landoltak. Ez inkább fürdésre, mint ivásra adott lehetőséget. Eközben Chad elmesélte, hogyan nézne ki ha kimenne az Oktoberfestre. Biztos olyanokkal kerülne egy asztalhoz, akik nem tudnak angolul, így teljesen hülyének néznék, aztán miután az asztal alá itta magát hazakísérnék a szállodába.

A kitérő után a setlist még mindig lassabb, illetve közepes tempóban folytatódott, jött a Someday, a Lullaby, a This Afternoon és a When We Stand Together. Ezt Daniel dobszólója követte, mindenki elképedve hallgatta a produkciót. Az utolsó ütemekre már visszatért a színpadra a zenekar többi tagja is és a buli ismét felpörgött a Figured You Out-tal amiben pár sor éneklést engedélyezett Chad Ryannek is. Végül a főműsoridő a How You Remind Me-vel zárult.

Persze mindenki tudta, hogy itt még nem lehet vége a koncertnek, így hamarosan visszatértek a fiúk a színpadra és a Gotta Be Somebody-val, majd a Burn It To The Ground-dal búcsúztak a német közönségtől.

Ez a koncert pontosan olyan volt amilyennek egy igazi rock koncertnek lennie kell. Megvoltak a nagy énekeltetések a slágerek alatt, többször buzdították az embereket az együtt bulizásra, ugrálásra, természetesen könyörögniük senkinek sem kellett, ilyenkor az egész küzdőtér egy emberként kezdett el mozogni. Azt hiszem, hogy emlékezetes este marad ez mindenkinek. Egy hihetetlen profi zenekart láthattunk a színpadon látványos fény – és színpadtechnikával, hibátlan hangzású rockzenei műsorral.

A zenekar még pár hétig Európában marad, aztán Ausztráliában folytatja a turnét. Reméljük hamarosan újra láthatjuk őket, talán kicsit közelebb Magyarországhoz, vagy esetleg éppen itt nálunk.

– H.Zsuzsi –

[2012.10.03.]