Vannak az albumon bíztató dalok, a Gyufalángnak például kellemesen egyszerű hiphopos alapja van, kopogó zongorával. A Szálloda a holdon hasonlót képvisel, csak blues-os hangulatú, és női vokál van benne.
A Mások könnyei, a Senkiföldjén és a Szerelem a tajgán talán kiemelkednek a többi dal közül. A Mások könnyei egy beatszerű lírai darab tapsolással, orgonával és kórussal, emelkedett hangulattal: „nem hinném, hogy halott lennél, csak mert fekszel és nem mozogsz”.
A Senkiföldjén pörgősebb, mandolin és ukulele támogatja az alap dob és basszust, folkos hangulatot teremtve. A Szerelem a tajgán régi múltra tekint vissza, ezt Nemes András még első zenekarával, a Placidy-vel játszotta 19 évesen, azóta kicsit átírta, és a Pluto-val funkosabb stílusban játszák.
A Kipkop akusztikus gitárral és basszusgitárral kezdődik, majd kopogó, az óra tik-takolására emlékeztető ütőhangszer következik, aztán szintetizátor (marimba, vonósok) és mindenféle zörejek, majd így végződik a dal: „egyszer majd meglódul az idő”.
Az album slágerdala a Hóember, amelyet Nemes András Bércesi Róberttel közösen írt, előszeretettel játszák a rádiók, pedig az ének kicsit itt is hamis, ahogy a Szívbűvölőben, vagy akár a Neked íromban. Mindenesetre slágeres, táncolható és pátoszos, ahogy András fogalmaz: „Téli popdal punkos hevülettel, ez volt az elképzelés.” Hallani rajta, hogy köze van hozzá Bércesi Róbertnek, főleg a „na most aztán, na mit lépsz erre? / eljutottál velem arra a helyre” refrénnél. Klip is készült hozzá:
Vannak még kevésbé kitűnő darabok, a Ne zavard című dal például egy igen rövid egyszálgitáros nóta, ám utána úgyis ismét egy pörgős, funkos dal következik, ez az Egyszeregy. A dal állítólag talán egy gyerek születéséről szól, bár nekem semmi ilyesmit nem mond a szöveg, inkább a magány-koncepcióba illik bele: „egész jól bírtad a magányos, unalmas, meddő éveket”. Az egész album az egyedüllétre, olykor önsajnáló vergődésre, máskor vádoló odamondásra épülő, keserédesen mulató atmoszférát teremt, akár a mottója is lehetne legelső dalának (Szemtől szemben) első sora: „szemtől szembe, egy közös álomban veled”, amely mindig csak álom marad. És amely álom aztán az utolsó előtti dallal úgy végződik, hogy „azt hitted győztél, az elején persze jól befűztél / én ugrottam / aztán újfent elűztél magadtól” – hallható a Kipkopban.
Aki szereti a Nemes András és Bércesi Róbert nevével fémjelzett stílusokat, mindenképpen hallgassa meg az albumot, és döntse el maga, hogy mennyiben változott a Pluto az évek során!
Hírek
