Stílusvariációk alternatívra a Wakachukától

A Wakachuka nevű formáció 2007 novembere óta létezik, s zenéjük a csapat dalszerző-szövegírójának, Szilágyi Balázsnak az elképzeléseit tükrözi. Első nagylemezük szerzői kiadásban, Kell ez a levegő címmel jelent meg.

Leginkább a Quimby, Pál Utcai Fiúk nyomdokain haladók alternatívnak nevezett kategóriájába sorolhatnánk őket; többféle stílust is ötvöznek. Az album hangzásának egyik jellegzetességét a markáns szaxofondallamok (Pálffy Károly) adják, de a fúvós szekciót vendégként trombita (Balogh Tibor) és pozan (Pöcz Balázs) is erősíti. További változatosságot jelent a helyenként felbukkanó harmonika (Takács Zsolt) is.

A 15 számot összefogó címként az album legjobb dalának egy részlete szolgál, ez a szám A Nap után loholva. A kiábrándulás, az elmúló lelkesedni tudás, a múltba vesző, elfelejtett vágyak állnak szemben egy utolsó, kétségbeesett reményfoszlánnyal. Ugyan a szöveg nem szűkölködik giccsben, a sanzonos elemeket sem nélkülöző dallamvilág – paradox módon – mégis kompenzálni tudja a túlzott érzelmességet. Jól felépített, megkapó nótáról van szó. S hogy továbbra is a pozitívumoknál maradjunk, mindenképp említést érdemelnek még a következő számok.
Az árulkodó című „Szving a föld alatt” hamisítatlan underground bár-feelinget áraszt, a hallgató előtt könnyedén megjelenik a ’30-as évek Amerikájának ez a jellegzetes színfoltja. A fülledt hangulatnak csak a hajnali busz érkezése vet véget.

Az éjszakai élet témájára még további három dal épül (Szakadék Bár, Szelíd és hallgata, Mindenki hazamegy), hol latinos, bossa novás, hol swinges lüktetéssel – a stílusbeli sokszínűség tehát nem marad el. Már csak azért sem, mivel találhatunk pörgősebb, rockosabb számokat is a korongon.

A Szilánkok között jól kidolgozott gitárszólóját könnyen illeszkedő, jazzes trombita-pozan kettős alapozza meg és vezeti le; a Harmatbársony pedig röviden, velősen, fúvósokat teljesen nélkülözve, gitárdominanciával rázza fel az embert. Az albumzáró Kicsit őrült, de nem bolond felpörgetett, „franciás”, kabaréba illő harmonikabetéttel van megfűszerezve.

A Wakachuka első nagylemezének talán legnyilvánvalóbb gyengesége, hogy kidolgozatlan, gyakorlatlan énekhang (Szilágyi Balázs) párosul a szövegekhez írt amúgy sem túl bonyolult dallamokhoz. Ezenkívül hiányzik az a valami, ami kiemelhetné őket a hasonló bandák közül.
Viszont aki kedveli az alternatívban az említett stíluskavalkádot, annak mindenképpen érdemes beleszippantani a Wakachuka levegőjébe.

Fejes Anna

[2010.06.24.]