Igényes hazai blues a Bőrgyári Capriccio-tól

Akárhogy is számoljuk, a hazai „ősbluesosok” (mint pl. Hobo, Deák Bill, Tátrai, Takáts, stb.) mindannyian jó 30 éve a színtéren vannak, s megvan az esély rá, hogy belátható időn belül befejezik pályafutásukat. Szerencsére van, aki továbbviszi az általuk képviselt szellemiséget: a hazai blues-rock egyik kiemelkedő bandája, a Bőrgyári Capriccio jelentette meg harmadik lemezét, melyen – egy kivételtől eltekintve – saját számaik vannak. Jó, hogy ilyen színvonalú utánpótlása van itthon ennek a műfajnak.

Tulajdonképpen minden megvan a korongon, ami egy jó dögös blues albumhoz kell – színvonalas gitárszólók, zakatoló ütemek, kellemes billentyűfutamok, helyenként fuvola, na meg szájharmonika. Szövegeik is illeszkednek a hagyományos blues-témákhoz, van szó elmúlásról, szerelmekről, éjszakai életről, adott a keserédes hangulat.

Az album leghosszabb száma a már említett kivétel, a Batthyány tér blues. Ez az eredetileg Cseh-Bereményi szerzemény többszörös tisztelgés a nagyok előtt, hiszen a Hobo Blues Band interpretálásban lett ismert, s Póka Egont fel is kérték vendégzenésznek.

De szerepel még más meghívott művész is az albumon. Nemes Zoltán (szintén a Hobo Blues Bandből) zongorázik három számban, fuvolán Török Ádám közreműködik, az egyéb billentyűsökön Németh Károly (Török Ádám és a Mini) játszik, illetve kongán Kovács Tamás, szájharmonikán pedig Oláh Andor. Gitáros legendaként Tátrai Tibor van jelen.

A lemez egyik legösszetettebb száma az Emlékkép című, melyben a versszakok gyakorlatilag prózában, szövegmondásként hangzanak el, dallama a refrénnek és a vokál részeknek van. A zongora hol a gitárral, hol a fuvolával alkot pazar egységet, s egyetlen szépséghibaként az róható fel, hogy nincs befejezése a dalnak, csak elhalkul (de az is igaz, hogy nem ez az egyetlen szám, ami „vég nélküli”).

Igazán karcos, húzós nóta a Remény című is, amelyben sejtelmes, emelkedő billentyűléptetés adja az alapot a gitárbrillírozáshoz. Meglepően jól illeszkedik a konga is a kellemesen baktató basszusgitárra a Lelkek vándorá-ban.

Hasonló koncepciót követ a Nem megyek haza már és a Dugó szövege, amelyekben az első és a második rész kis változtatással, bravúrosan fejezi ki egymás ellentétét. (Talán túlzás, de a Nem megyek haza már egy gyengébb Ady-utánérzésnek tűnik, méghozzá az El a faluból illetve a Hazamegyek a falumba című versei miatt.)

Valódi blues-hangulatot kelt a Kocsma című szám is, amelyben Török Ádám nemcsak fuvolázik, hanem énekel is, Tátrai Tibor gitározik, s a szájharmonika sem maradhat ki. A korongzáró Lebegés instrumentális, levezetésnek tökéletes, a „semmi közepén autózós” szám.

A nagy elődök, példaképek nyomdokain haladva, hagyományokat tisztelve, de önmagukat is kifejezve mutatja meg ez az együttes, hogyan lehet ma is igazi, igényes bluest játszani.

Fejes Anna 

[2010.05.06.]