Adagio sztori: Nagy Sándor a Sztársalgó magazinban
Három szóval foglalja össze hosszú távú pályatervét Nagy Sándor, a népszerű Adagio trió egyik tagja a januári Sztársalgó magazinban. Dolgozni, dolgozni, dolgozni akar.
- Édesanyám azt szerette volna, ha a fiának komoly szakmája lesz – nyilatkozik a magazinban Sándor - Nem voltam rossz tanuló, tehát annyira azért nem aggódott, hogy elsikkadok a zenei pálya süllyesztőjében.
A szüleim ugyanakkor igazából nem irányítottak semmilyen pályára. Jó ideig például orvos akartam lenni. A biológiát nagyon szerettem, de a kémiával és a fizikával soha nem voltam jó viszonyban, az orvosi pályához viszont nagyon kellettek volna. A Schwarzwald Klinik (Fekete erdő klinika) című osztrák tévésorozat hatására először sebész, majd a hormonok lázadását követően nőgyógyász szerettem volna lenni. Német speciális gimnáziumba jártam, és a nyelv is nagyon érdekelt. Ezért egy idő után inkább már úgy gondoltam, hogy nem orvos, hanem némettanár leszek.
A kamaszkorában hétvégenként lakodalmakban zenélő, vasárnaponként pedig a fényeslitkei tisztelendő mellett kántorként éneklő Nagy Sándort egy gimnáziumi osztálytársa, Bartus Patrícia, a Cotton Club Singers későbbi énekesnője patronálta a kisvárdai Doctorock műkedvelő színtársulatba. Az orvosok, ügyvédek által a 90-es évek elején alakult amatőr társulatban szerzett életre szóló élmények hatására döntött úgy az érettségi után Sándor, hogy színművész lesz. Előbb a Toldy Stúdióban tanult, majd elvégezte a Színművészeti Egyetemet.
- Hogy jött az Adagio? - Úgy, hogy a Nyomorultakban találkoztunk Homonnay Zsoltival 1999-ben. A főszerepet játszotta, és sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy ő is utcazenélt valamikor, én is zenéltem, és szóba került, hogy milyen műfaj áll hozzánk közel. Nagyon szeretjük azokat a műveket, amelyek nagy zenekari partitúrára íródtak. Beszélgettünk arról is, hogy mi lenne, ha csinálnánk egyszer egy ilyen együttest. Aztán engem felvettek a főiskolára és a tervezgetés abbamaradt. Amikor viszont végeztem, akkor a Zsolti látott a Volt egyszer egy csapatban és felhívott, hogy áll-e még az elképzelés, van-e kedvem hozzá. Tulajdonképpen onnantól kezdve indult el a történet.
- Hogyan került harmadiknak az Adagióba Balczó Péter operaénekes?
- A menedzsmentünk és a Sony Music tartottak egy meghallgatást. Ők tanácsolták, hogy mivel a Zsolti hangja az én hangfajomtól klasszikusabb, legyen még egy nála is klasszikusabb hang az együttesben. Így került a képbe Peti.
- Mi a közös és mi a különböző Önökben? - Teljesen különbözőek vagyunk. Peti például közülünk a legvisszafogottabb, a legszűkszavúbb, és a legkomolyabb. Neki az élete az opera, a zenei világa a komolyzene felé hajlik. Zsolti abszolút musical és operett imádó, jómagam pedig alapvetően prózai beállítottságú vagyok. Viszont nagyon szeretem a zenés műfajt, és emiatt főként zenés előadásokban játszom.
(A Nagy Sándorral készült interjú teljes terjedelmében a Sztársalgó januári számában olvasható.)
Hírek
