Kiégett techno-apukák Zamárdiban: Underworld a Balaton Soundon
Úgy látszik, hogy mostanra a techno is kitermelte saját nagy öregjeit: a '90-es évek egyik legismertebb elektronikus formációja, a két techno-apuka, Rick Smith és Karl Hyde vezette Underworld lényegében már csak azért létezik, hogy idönként lenyomja a Born Slippy-t. Most is ezt tették.
Az Underworld a '90-es évek végén volt a pályája csúcsán, 2000-től (amikoris elhagyta a csapatot Darren Emerson) kissé megrogytak és erős stagnálásba kezdett a projektjük: az elmúlt 9 évben nem csináltak lényegében semmi érdekeset, pedig nem unatkoztak, az biztos: készítettek két filmzenét (a Breaking and Entering és a Sunshine című filmekhez), megjelentettek két nem túl emlékezetes (mondhatni középszerű) albumot (A Hundred Days Off és az Oblivion with Bells), összejött egy válogatás 10 év számaiból (1992-2002), mindeközben online jelentették meg az underworldlive.com-on pár számos kislemezekbe szervezett stúdiómunkájukat (Riverun Project).
Meg persze járnak haknizni, mert ezzel a névvel simán meghívják őket fesztiválokra és klubbokba, meghívást kaptak a Balaton Soundra is, ők pedig eljöttek és nyomtak másfél óra unalmas döngölést, amit egyedül a Born Slippy alatt a közönség közé bedobált hatalmas lufik tesznek kicsit is emlékezetessé.
A színpad hátterét hatalmas felfújható valamik alkották, középre egymással szembe fordítva álltak a gépek, a keverőpult és néhány hatalmas monitor. Rick Smith és Karl Hyde ezúttal nem ketten léptek a színpadra, volt velük egy harmadik emberke is (talán Darren Price), aki az elektronikus kütyüket segítette kezelni.
Ha jól emlékszem, a "Dark and Long"-gal kezdtek, ami szintén annak az ominózus filmnek a zenéje, ami a Born Slippy-t is hatalmas slágerré tette. Aztán szépen sorban jöttek a régi Underworld-dalok, mint a Cowgirl, King of Snake, Push Upstaire, A Hundred Days Off, a Born Slippy meg néhány Riverun Projectes szám, a végére pedig a Jumbo (amin majdnem elaludtam), befejezésnek pedig a Moaner (ha a Pearl's Girlt lenyomták volna, akkor legalább lett volna értelme annak, hogy másfél órán át hallgatom őket).
Az első fél órában minden újabb szám kezdeténél valaki elrohant mellettem magasba emelt kézzel, jelezve, hogy ő most nagyon bemegy a tömegbe, mert ez az Ő száma.... Mint említettem, a legemlékezetesebb pillanat a Born Slippy kezdete, amikor hatalmas lufikat eresztettek be a közönség közé, hogy legyen mivel játszaniuk. A híres szintifutam felcsendülésekor a VIP részleg egy emberként ugrott fel és rohant a korláthoz. Ha hajóban ültünk volna, tutira oldalra fordult volna az egész kóceráj.
Hírek
