A Jive Aces Magyarországon megmutatta milyen az igazi swing és jive

A Jive Aces úgy hirdeti magát, mint az Egyesült Királyság #1 swing és jive zenekara, ami nem igaz. Ők már sokkal többek annál.

Megtiszteltetés volt számomra szombaton előttük fellépni, és fantasztikus élmény részt venni párnapos itthoni turnéjuk legtöbb állomásán.

Mondhatnánk, hogy e sorok írójának magyar népdalénekesként és néptáncosként semmi köze sincs a swinghez, jive-hoz, boogie-woogie-hoz és rock and rollhoz, de ez megint nem igaz. A legmagasabb szintű profizmus felismerése, értékelése és élvezete nem köthető műfaji határokhoz. Így aztán, ha alkalmam adódik találkozni velük, kiválóan mulatok, és tánc közben önfeledten éneklem, hogy I-I-I-I-I ain' got no-body, meg hogy Buona sera, signorina, buona sera. Ha pedig még megfelelő partnerem is akad, pörgés-forgás-szaltózás nem gond.

A fergeteges hangulat, kirobbanó jókedv, fékezhetetlen energia, humoros előadás a vérprofi hangszerkezelésen felül pedig mindenkinek szól.

Az elmúlt hétvégén mindebben részem lehetett: pénteken Budapesten az Oktogon Tánc Centrum születésnapi buliján izzasztották meg a táncosokat (erre nem tudtam elmenni, éppen az After Musicban volt koncertem), szombat délben az óbudai Duna-parton játszottak, ahol az arrajárók lábába rakták be a bugit meg a cselsztont. Mintegy bemelegítésként az esti koncertjükhöz, hiszen ők voltak a 25. Nemzetközi Dixieland Fesztivál sztárvendégei Salgótarjánban.

Közel tíz éve ismerem a sárgaöltönyös fiúkat, láttam őket Angliában és az öreg kontinens számos városában fellépni, néha dolgoztam is velük, de ilyet még én sem pipáltam, amilyen show-t itt produkáltak. A néhány évvel ezelőtti Montreux-i koncertjüknél például - ha lehet ilyesmit számokban kifejezni - ez ötször jobb volt.

A közönség tapsolt, nevetett, két órára elfeledte a világ összes búját-baját, a többszáz ember ugrált a Jump Jive An' Wail-re, és éjfélkor még alig akarta őket leengedni a színpadról. Az előtérben pedig a tömeg teljesen lehengerelte a CD-árusokat, hogy aztán természetesen az újsütetű rajongók autogramot kaphassanak a srácoktól.

Nem egy olyan hangot lehetett hallani, hogy "Ez volt életem legjobb koncertje", "Húsz éve járok erre a fesztiválra, de eddig még nem láttam ilyen jót" - különböző megfogalmazásban, a lényeg ugyanaz.

A Radio Focus beszámolója szerint "a már sokat látott közönség is meggyõzõdhetett arról, hogy nem reklámfogás világszenzációként említeni az idei év sztárvendégeit."

A kellemes úr is, aki láthatóan otthon volt a műfajban, és meglett kora ellenére is vidáman ropta másnap délután, amikor a Jive Aces a Pólus Center látogatóit örvendeztette meg, így látta: "Ez már nemcsak Angliában a legjobb swing zenekar, hanem talán a világon".

Két óriási pluszpont még a zenekarnak. Az egyik: azt az észveszejtő lendületet és jókedvet, ami az előadásmódjukat jellemzi, nem pusztán a show kedvéért csinálják, ők valóban olyanok. Érdekességképpen hozzátenném: alkohol és mindenféle egyéb drog nélkül - így is lehet.

Hihetetlen munkatempójukat (évi 300 fellépés) nálunk is demonstrálták: vasárnap este még egy privát rendezvényen is ők szolgáltatták a talpalávalót - öt koncert három nap alatt.

A másik pirospont: annak ellenére, hogy most már lassan igazi világsztároknak lehet őket nevezni (ha csak ezt vesszük: Chick Corea nem szerepel akárkik lemezén) , a fickóknak ez nem szállt a fejükbe, hanem barátságosak, közvetlenek, emberiek.

Valóban nem az én dolgom megítélni, de fiúk, ideje átfogalmazni a szlogent

– Gerák Andrea –

[2009.05.21.]