A világ legismertebb magyar zeneszerzője ezen a napon született - Kodály Zoltánra emlékezünk

Kevesen viseltettek olyan alázattal a zene iránt, mint ő. Íme életének főbb állomásai:

1882. december 16-án született Kecskeméten. 1900-ban jelesre érettségizett Nagyszombaton, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemen kezdett tanulni, magyar-német szakon. Ezzel párhuzamosan beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző szakára is.

Bár 1904 júniusában megszerezte a zeneszerző diplomáját, szeptemberben önkéntes ismétlőként visszairatkozott.

1906-ban ismerkedett meg Vikár Gyula fonogramgyűjteményével. Ez inspirálta, hogy falura menjen, és népdalokat gyűjtsön. Kutatásai kezdetén ismerkedett meg a hasonló utakon járó Bartók Bélával, s vette kezdetét az életre szóló barátságuk.

Nem sokkal diplomája megszerzése után a Zeneakadémia tanárává nevezik ki 1907-ben. Három évvel később első önálló estjét tartja, 1910 augusztusában pedig feleségül vette Sándor Emmát.

Korai időszakában Kodály az addig hiányzó magyar dalkultúrát próbálta pótolni. Nem véletlen, hogy egyik dalsorozatának a Megkésett melódiák címet adta. Arany, Kisfaludy, Berzsenyi, Kölcsey, Csokonai és Balassi verseire írt nótákat, később Ady, Balázs Béla és Móricz műveit is megzenésítette.

A zene olyan, akár a levegő

Az I. világháború határok közé szorította, falusi gyűjtéseit is szüneteltetni kellett. Ez idő tájt a Zeneművészeti Főiskola aligazgatójának nevezték ki.

Népszerűsége tanítványok sokaságát vonzotta, ekkor eszmélt rá népművelő eszméinek fontosságára. Létrehozta az Énekszó és a Magyar kórus című folyóiratokat, valamint gyerekkarok számára kezdett komponálni.

A ’30-as években teljesült a nagy álma: népdal szólalt meg az Operaházban.

Hatalmas nevelő és oktató szerepet vállalt a későbbiekben, bár kiváló művei születtek, mint például a Székely fonó.

Feleségének halála után házasságot között a fiatal Péczely Saroltával.

1967. március 6-án szívroham vitte el, azonban emlékezetét, és bölcsességét örökké köztünk hagyta:

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” (K. Z.)

- FT - 

[2009.12.16.]